blindfriendly
rss
Eszmecsere az ombudsmannal a polgári kezdeményezésről
Nikiforosz Diamandurosz, az Európai Unió ombudsmanja részvételével tartott ülést hétfő este az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottsága. Az ülésen dr. Gurmai Zita, a testület alelnöke arról kérdezte az európai intézmények törvényes működését felügyelő görög tisztviselőt, milyen szerepet szán hivatalának az európai polgári kezdeményezéshez kapcsolódó eljárásban.
 
A polgári kezdeményezésről szóló jelentés egyik témafelelőseként Gurmai Zita támogatásáról biztosította az Európai Ombudsman korábbi felvetését, amely szerint a készülő rendeletben alaposabban kellene szabályozni, mi történik egy sikeres kezdeményezéssel. „Ha az Európai Bizottság úgy határoz, hogy egy kezdeményezés nyomán jogszabály-javaslatot nyújt be, akkor jelölje meg ennek határidejét is” - kérte a magyar EP-képviselő.
 
Az európai ombudsman januárban tette közzé álláspontját az európai polgári kezdeményezésről szóló nyilvános konzultáció során. Ebben kifejtette, hogy az Európai Bizottságnak már a folyamat elején, a kezdeményezés regisztrálásakor véleményt kellene alkotnia az adott kezdeményezés befogadhatóságáról. Az alkotmányügyi bizottság alelnöke ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy egyesek szerint aggályos lehet, ha a Bizottság mond előzetes véleményt arról, hogy hatáskörébe tartozik-e egy kezdeményezés. Diamandurosz álláspontjára utalva Gurmai Zita arra kérte az ombudsmant, hogy tisztázza, milyen szerepet szán magának a folyamatban.
 
Válaszában Nikiforosz Diamandurosz hangsúlyozta, hogy természetesen a Lisszaboni Szerződésben meghatározott feladatköre keretein belül képzeli el részvételét a polgári kezdeményezések kezelésében. Mindent meg fog tenni a jó adminisztráció biztosítása érdekében, de - más képviselők kérdéseire reagálva - kifejtette, hogy pozíciójánál fogva a szabályozás kialakításának politikai vitájába nem kíván beleszólni.
 
Gurmai Zita újból jelezte, hogy még a spanyol elnökség vége előtt közzé kívánják tenni az első munkadokumentumot az Európai Parlament álláspontjáról. A baloldali politikus – zöld- és néppárti kollégáival együtt – a polgári kezdeményezésről szóló rendelet mielőbbi elfogadására törekszik, azért, hogy az európai polgárok minél előbb használatba vehessék a közvetlen demokrácia új eszközét.
 
Az európai polgári kezdeményezésről további információ olvasható Gurmai Zita honlapján
2010.06.15.
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: