Mint mondta, ezzel a döntéssel egy nagyon fontos lépést tett az Európai Unió a hatékonyabb működés felé, hiszen a külügyi főképviselő révén végre lesz Európának telefonszáma, az elnöki pozíciónak köszönhetően pedig tervezhetőbb, középtávon is kiszámíthatóbb lesz a Tanács munkája. Az európai szinten egyelőre kevéssé ismert, de kompromisszumokra hajló politikusok jelölése a látszat ellenére jó hatással lesz az intézményi stabilitásra, az új munkamódszerek kialakulására.
Gurmai Zita szerint Catherine Ashton jelölése a női és férfi arányos képviselet egyensúlya szempontjából is jó döntés volt: „Az európai szocialisták szóban, írásban, nyakkendős tüntetésen, azaz minden lehetséges fórumon világossá tették, hogy számukra elfogadhatatlan egy olyan új Bizottság, melyben kevesebb nő dolgozik, mint a korábbiban. Catherine Ashton jelölésével – aki a Bizottság alelnöke is lesz – javult a nemek aránya.”
Ezzel a jelöléssel teljesült a két évvel ezelőtt európai kampány célja, hogy a felső négy vezetői pozícióból egyet nő töltsön be az uniós intézményekben. A jelölés folyamatában több mint tíz európai nő neve merült fel.
Gurmai Zita kifejtette a "Nők nyakkendőben mozgalom" nevében, hogy a még az Uniós biztos jelölése előtt álló kormányfőknek is figyelembe kell venniük Európa sokszínűségét: „Úgy vélem, ha nem sikerül elérni az első Barroso-bizottság 27%-os női arányát, akkor az Európai Parlamentnek nem szabad megszavaznia a Bizottságot, mert az teljesen ellentétes lenne az európai értékekkel”.
2009.11.20.