blindfriendly
rss
Magyarországnak szüksége van Európára
Dr. Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Nőszervezetének (PES Women) az elnöke a mai napon előadást tartott az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportja, illetve a Friedrich Ebert Alapítvány közös konferenciáján.
 
Gurmai Zita előadása bevezetőjében rámutatott, hogy ma Magyarországon a jobboldali túlsúly az alkotmányosságot, a jogállamot, és az emberi jogokat sem kíméli. „A kormányoldal ellenzékben a nem mondott igazat a gazdaság állapotáról. Valójában 2010 elejére a Bajnai-kormánynak ugyan sikerült rendbe raknia a költségvetést, de semmiféle mozgástér nem volt adócsökkentésre. A Fidesz úgy döntött hát, plusz bevételeket kell szereznie. Ezért átgázolt a jogállamon, az alkotmánybíróságon, a magántulajdon szentségén, az emberek hosszú évek alatt felhalmozott megtakarításain. A kormány gazdaságpolitikája az elkobzás gazdaságpolitikája, a költségvetés pedig egy kártyavár, mely bármelyik pillanatban ránk dőlhet. A szektoriális adók nem tudnak majd hosszú távon a költségvetésbe beépülő adócsökkentéseket fedezni, így a költségvetés 2013 környékén nagyon súlyos helyzetbe kerülhet” - mondta a PES Women elnöke. Hozzátette: sajnos az emberek még nem érzik, hogy igazságtalanság érte őket, de jövőre, látva az áremeléseket és a csökkenő reálbéreket, ez változhat.
 
Gurmai Zita arról is szólt, hogy álláspontja szerint a hazárdjátékkal felérő gazdaságpolitika mellett a kormány társadalompolitikája is rendkívül káros. A konzervatív értékek nevében a kormány mindent megtesz, hogy otthon tartsa a nőket, kivonja őket a munkaerőpiacról. „A kormány minden lehetséges eszközt bevet, hogy kozmetikázza a munkanélküliségi adatokat. A nők otthon tartása jó eszköz lehet erre. Ugyanakkor ez a politika nem hatékony: minden bizonyíték azt mutatja, hogy akkor születik több gyerek, ha a nők jelen vannak, és biztonságban is érzik magukat a munkaerőpiacon”.
 
A PES Women elnöke végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarországi alkotmányos és emberi jogi helyzet rendkívül súlyos. Arra kérte kollégáit, hogy kövessék az eseményeket, és emeljék fel a szavukat a magyar helyzettel kapcsolatban, amikor csak tudják. „Az Unióban közös érték a demokrácia, a jogállamiság. A tagállamoknak nemcsak lehetőségük, kötelességük is ezeket az alapértékeket egymáson számon kérni” - zárta mondandóját Gurmai Zita. 
2010.11.23.
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: