blindfriendly
rss
A 21. század eszméi többé már nem kérdőjelezhetőek meg
Szükségünk van az Európai Nőjogi Chartára, mivel a nemek közötti esélyegyenlőségi célkitűzések nem teljesültek, és a nőknek Európa-szerte hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük – szögezte le Gurmai Zita Európai parlamenti képviselő az Európai Bizottság alapvető és állampolgári jogokért felelős tagjával folytatott megbeszélését követően. Gurmai Zita és Viviane Reding részt vesznek az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottságának (CSW) ülésén, melyet március 2 és 13. között tartanak New Yorkban.

Az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi szakbizottságának tagjaként Gurmai Zita örömét fejezte ki, hogy a Pekingi Nyilatkozat kiadásának 15. évfordulója alkalmából az Európai Bizottság is elkötelezte magát a nőjogi charta megalkotására. Azonban még mindig nem lehet tudni, hogy mit szeretne a Bizottság a chartába foglalni. El kell kerülnünk, hogy ez egy szimbolikus jellegű dokumentum legyen. Világos intézkedéseket valamint számonkérhető határidőket kell megfogalmazni, és a Chartának túl kell lépnie a már meglévő európai és nemzetközi vívmányokon – mondta az MSZP EP-képviselője Viviane Redingnek

Gurmai Zita emlékeztette a luxemburgi politikust, hogy milyen határozott fellépésre volt szükség ahhoz, hogy a női biztosok egyharmados arányát meg tudják őrizni José Manuel Barroso második bizottságában. A képviselőasszony sajnálatosnak tartja továbbá, hogy az Európai Parlamentben gyakran kemény küzdelmeket kell folytatni a haladó szellemiségű kezdeményezésekért, amelyet jól példáznak Marc Tarabella vagy Edite Estrella közelmúltban tárgyalt jelentései. A 21. század progresszív eszméit nem szabad megkérdőjelezni, ha pedig valós előrelépést szeretnénk, nem elégedhetünk meg egy szimbolikus Chartával – mondta Gurmai Zita.
2010.03.02.
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: